top of page
László Kriszta

Négy hét, mínusz 5 centi és 2 kiló


Véget ért az őszi, négy hétig tartó testformáló kalandom, aminek eredménye számokban is mérhető. Tíz alkalommal – hetente kétszer - jártam a Your Skin Medical orvos-esztétikai szalonban, ahol a Wiener testtekercseléses módszer szerint, növényi hatóanyagokkal átitatott fáslik alatt olvadtak le rólam a centik. Most nagyon elégedett vagyok, csak akaraterő kérdése, hogy meddig tudom megőrizni az elért formámat.



A fogyás centikben mérhető

Egyáltalán nem volt nehéz, szinte észre sem vettem, hogy egy alakformáló program részese vagyok. Sikerült már a kezeléssorozat elején átállítani az agyamat és beilleszteni az életvitelembe azt a néhány alapvető elvárást, ami a siker garanciája. Vagyis ügyeltem arra:

  • naponta 3 liter folyadékot igyak, főleg a kezelés napján, amikor a folyadék segítségével távoztak a méreganyagok a szervezetemből.

  • Eltávolítottam minden csokit, édességet az otthonomból, száműztem a cukrot és a tésztaféléket. A kenyeret pászkára cseréltem és a főételek mellé köretként a rizs és a krumpli helyett még több zöldséget és salátát ettem.

  • A rendszeres jógázás mellé bevezettem a heti 2-3 gyors gyaloglást. Szerencsére sokat sütött a nap, az erdőben töltött lopott órák lelkileg is feltöltöttek.


Egy kis pihenés a kezelések alatt

Az első pár alkalom után annyira rászoktam a kezelésre, amit énidőnek fogtam fel, hogy alig vártam: befáslizva újra bebújjak a meleg pokróc alá és 50 percig nyugalomban legyek. Volt, amikor elaludtam, máskor zenét hallgattam, olvastam, s néha előfordult, hogy a fontosabb telefonbeszélgetéseket ilyenkor bonyolítottam le. A fáslik alatt dolgoztak a növényi hatóanyagok, egyszer fáztam, aztán éreztem, hogy felforrósodik a bőröm, de ez egyáltalán nem volt zavaró. Tudtam, hogy a kezelés hatásmechanizmusa a hideg-meleg váltakozásán alapul, így égnek a felesleges tápanyagok, ürülnek a zsírpárnácskák, szelídül a narancsbőr.


50 perc énidő

Milyen az eredmény?

A hastérfogatom négy hét alatt öt centivel lett kevesebb, ami az én esetemben annyit jelent, hogy a feszülő farmert, most kényelmesen tudom begombolni. A szűkebb pulóver, vagy ing nem feszül a hasamon és ezáltal sokkal jobban érzem magam a bőrömben. A combok térfogata négy centivel lett vékonyabb, érdekes, hogy a jobb combom alapjáraton egy centivel vastagabb, mint a bal. Állítólag, ez teljesen természetes, jobbkezes vagyok, a jobb lábamat jobban terhelem, ezért a jobb lábam izmosabb, ami a comb területét is érinti. Azontúl, hogy a kezelésnek köszönhetően karcsúbb lettem, a bőröm állaga is rengeteget javult. Feszesebb és bársonyosabb lett, a narancsbőr állapota pedig érezhetően javult.


Enikő, aki a kezeléseket végezte

Nem csoda, csak egy kis rásegítés

Meggyőződésem, hogy csak ettől a kezeléstől önmagában nem lehet lefogyni, ez egyfajta rásegítése az alakformálásnak. Ha nem tartjuk be mellette a többi játékszabályt, semmi értelme elkezdeni. Viszont azáltal, hogy a kezeléssorozat keretet ad az életünknek, a kezelést végző szakember látja rajtunk a változást, lelkesít, könnyebben megy más területen is az odafigyelés. Ahhoz, hogy ne jöjjenek vissza a leadott kilók és ne álljon be az úgynevezett jójó-effektus, fontos átállni az egészséges életmódra, és nem csak kampányszerűen fogyókúrázni. Tapasztalatom szerint 2-3 kiló jön megy, ezt a súlymennyiséget még könnyű kordában tartani, a baj ott kezdődik, amikor a kilók átveszik az iránytást és önsanyargatással akarjuk legyőzni őket.


A kezelést a Your Skin Medical jóvoltából próbálhattam ki, további információkat a Facebook illetve Instagram oldalukon is találhattok.


Ha érdekel az előzmény, itt olvashatsz róla!


421 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page