top of page
  • antiagingshow1

Tetoválás bizonyos kor felett. Igen vagy nem?


Míg a fiatalok esetében ma már teljesen elfogadott a tetoválás, sőt nagyon menő dolognak számít, addig bizonyos kor felett már megosztja a közvéleményt. Lássuk, ki miért varrat magára mintákat, üzeneteket és vajon a megereszkedett bőrön ugyanolyan jól mutat-e a tetoválás, mint amikor még a bőrünk feszességéért felelős kollagén és elasztin állománya topon van.


Öszülő hajú nő háttal állva tetoválással a vállán
A tetoválás bizonyos kor felett is jól állhat

Amikor kislány voltam, még a szocializmusban csak a kétkezi fizikai munkásoknak, börtön viselt férfiaknak volt tetoválásuk. A közvélemény elítélően tekintett a bőrre varrt mintákra, írásokra, s valljuk be, akkoriban ezek elég egyszerű történetek voltak. Női nevek, számok, egy-két primitív bölcsesség szerepelt a repertoáron, szigorúan fekete festékkel megalkotva, művészetről, esztétikáról szó sem volt.

Ahogy kinyílt a világ Magyarországon, a tetoválás a devianciából egyenesen divattá nőtte ki magát. A fiatalok elkezdtek lelkesen érdeklődni iránta is, először még olyan testrészekre kerültek fel diszkrét rajzok, amelyeket ruhával el tudtak takarni, majd ahogy telt az idő egyre nagyobb, hangsúlyosabb, színesebb tetoválások kerültek egyre láthatóbb helyekre. Az akkori fiatalokból mára bizonyos korú nők és férfiak lettek, akiknek még mindig ott van a bőrükön fiatalságuk emléke. S ahogy egyre népszerűbbekké váltak a tetoválások, egyre idősebb korosztály is kipróbálja őket, s rákapt az ízére. Úgyhogy manapság nem ritka, hogy 50, sőt 60 pluszos emberek bőrén is ott díszeleg életük hitvallása képek és idézetek formájában.



Őszhajú nő hátán és karján szines tetoválással
A feszességét veszített bőrön a tetoválás új formát kap

Mi történik a tetoválással, ha öregszik a bőr?

Milyen csúnya lesz majd az a tetoválás a ráncos bőrön, figyelmeztetnek kárörvendően a tetoválás meggyőződéses ellenzői. Hiszen a bőr az idő múlásával látványosan veszít feszességéből, s az a motívum, ami egy feszes bőrfelületen jól mutatott, a bőrrel együtt megereszkedhet, torzulhat és eldeformálódhat. A jó hír az, hogy mindent meg lehet szokni. Pont úgy, mint a ráncainkat. Azzal, hogy már az érett bőrön is nagy számban megjelentek a tetoválások, nem tűnnek olyan különlegesnek. Sőt a tetoválások talán még abban is segíthetnek, hogy az érintettek jobban odafigyeljenek bőrük állapotára és rájöjjenek arra, hogy a bőrápolás nem áll meg az arcunknál. A hidratált, ápolt bőr lassabban öregszik, a tetoválások színei is jobban megmaradnak, ha nem engedik, hogy bőrük kiszáradjon és ezáltal jobban ráncosodjon.



109 éves nő testn tetoválással
A törzsi kultúrűban a tetoválás a test éke volt.


A tetoválás fiatalít?

Mondjuk inkább azt, hogy a tetoválás kihangsúlyozza az egyéniségünket. A globalizálódó világban egyre jelentősebb hangsúlyt kap a külső, a test „esztétikusabbá”, különlegesebbé tétele, ami megkülönböztet másoktól. Fontos szemponttá vált a teljesen új módszerekkel történő önkifejezés, és ez által önmaguk, identitásuk meghatározására. A mai fiataloknál ez teljesen normális jelenség, az idősebb korosztály képviselői számára még nem annyira evidens.


Idős nő nyakán és testén tetoválás
A tetoválás bizonyos kor felett üzenettel bír



Miért tetováltatnak az emberek?

Számos kutatás foglalkozik ezzel a kérdéssel, a szakemberek több területet is fontosnak tartanak az egyének motivációját illetően.


Esztétikai szempontok. Sokan úgy tekintenek a tetoválásra, mint egy ékszerre vagy, mint egy műalkotásra, amit a testükön hordanak. A cél tehát önmaguk szépítése.

Egyediség hangsúlyozása. Kutatások alapján a legtöbben tetoválásukra személyiségük megnyilvánulásaként gondolnak, különlegesebbnek érzik általa magukat.

Személyes történet. Gyakran előfordulat, hogy egy tetoválás felvarratását egy fontos életesemény idézi elő. Egy katartikus élmény, bizonyos értékek hangsúlyozása, akár egy traumával való szembenézés bírhat olyan jelentőséggel, hogy annak szimbólumát egész életünkben magunkon akarják hordani.

Tűrőképesség tesztelése. Vannak, akik saját tűrőképességüket igyekeznek tesztelni és be akarják bizonyítani, hogy képesek elviselni bármekkora fájdalmat a cél érdekében. A fájdalom hatására ugyanis endorfin szabadul fel a szervezetben, amely pozitív érzelmeket generál a fájdalomcsillapító hatás mellett. Mindez megmagyarázhatja a fájdalomra való vágyakozás jelenségét is.

Csoporthoz való tartozás. Ahogy az a történelem korábbi szakaszaiban jellemző volt, a tetoválások a jelenben is szimbolizálhatnak bizonyos csoportértékeket. Sokan ezt kívánják megjeleníteni a testükön viselt motívumokkal.


Ezt is olvasd el!

1 024 megtekintés0 hozzászólás

Comentarios


bottom of page