top of page
  • László Kriszta

Miért szeretjük a piros rúzst?

Frissítve: 2022. jan. 8.

Lehet, hogy a pandémia idején nincs igazán létjogosultsága ennek a kérdésnek, de reméljük hamarosan lekerül a maszk az arcunkról és ajkaink újra előtérbe kerülnek. Tombor Sarolta smink- és bőrápolási tanácsadóval a piros rúzs varázserejéről beszélgetünk.



Kriszta: Nagymamám, amikor meglátta, hogy kamaszlányként a tükör előtt anyukám piros rúzsát próbálgatom, rám ripakodott: Töröld le azonnal! Úgy nézel ki, mint egy utcalány. Na itt ért véget egy időre a kapcsolatom a piros rúzzsal. Egészen addig, amíg később felnőttként fel nem fedeztem a Chanel híres vörös árnyalatát, amit azóta is használok, ha úgy érzem, hódítani akarok.


Saci: A rúzsnak az a szerepe, hogy üde színfoltot vigyen fel az arcra, visszaadja fiatalkori frissességünket, egészséges ragyogásunkat. A tiszta vörös szín, valójában a vérvörös, amely sem nem hideg, sem nem meleg árnyalat. Ez az oka annak, hogy minden bőrszínhez jól illik. Ez a vérvörös szín, maga az élet. Evolúciós szempontból, vagy az emlősállatok szemszögéből nézve, a vérzés a termékenység jele. Ez az állatvilágból eredő evolúciós emlék van az emberi agyban is elrejtve, ezért kapcsolja be a férfiakban az elemi ösztönt az udvarlásra. Ez az oka annak, hogy nagyon sokan gondolják a vörös rúzsról, hogy túlzottan kihívó, közönséges vagy agresszív. Ezért nagyon sok nő elutasítja a tetszeni vágyás ezen eszközét. De gondoljunk csak bele, a piros ezer árnyalata emlékeztethet bennünket az érett gyümölcs színére, a kacagó gyermek pirospozsgás arcocskájára, a lobogó tűz forróságára, a szerelem színére. Én szívesen azonosulok az árnyalatokhoz tartozó fogalmakkal, mindegy friss és tele van élettel.


Végkifejlet: Ha nem szeretünk belegondolni ebbe az evolúciós elméletbe, maradjunk csak annál a puszta ténynél: a piros rúzs és kistestvérei - mint a narancsos, a mályvás, a pinkes árnyalatok - egyszerűen csak feldobják az arcot, élettel, színnel töltik meg a vonásokat. Ez pedig senkinek sem árt.

Kriszta kedvenc piros rúzsai:

Igazi klasszikus, lágy textúrája kényelmes fedést biztosít és isteni az íze is, ha véletlenül lenyalod.



Ne ijedjünk meg a mattító hatástól, nem annyira mattít, mint ahogy a neve alapján gondolhatnánk.




Intenzív szín, sokáig fennmarad az ajkakon, a vörös retro árnyalata.




A szájfényfüggők kedvence a vörös diszkrét színárnyalatával.




Ár-érték arányban a legjobb választás, minőség és nem drága.



214 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page