Jöjjön egy személyes történet arról, milyen út vezetett a szemhéjplasztikához, hogyan zajlott a beavatkozás és megérte-e. Bauer Zsuzsa, a Drive Me Baby női autós és trend magazin társalapítója mesél a közelmúltban átélt tapasztalatairól.
Hosszabb folyamat volt, amíg eldöntöttem, hogy megcsináltatom a szemhéjamat. A régi fotóimon is jól látszik, hogy mindig is kicsi szemeim voltak, de ez sokáig egyáltalán nem zavart. Anyukám, apai nagymamám vonásai is hasonlóak, ilyenek vagyunk mi nők a családban. Emlékszem, amikor nekik kezdett el rálógni a felső szemhéjuk a szemgolyójukra, eszembe sem jutott, hogy ez egyszer velem is megtörténhet. Az elmúlt években lettem figyelmes arra, hogy nem tudom olyan szépen kisminkelni a szememet, mint mások. A szemhéjfesték meggyűrődött a ráncokban, s nagyon ügyesnek kellett lennem ahhoz, hogy a smink ne az ellenkező hatást váltsa ki, mint amit szerettem volna: a szépítés helyett az öregítést. Idővel már kezdtem érezni a lelógó bőr súlyát a szemgolyómon, szerencsére a látásban még nem zavart. A tükör előtt néha eljátszadoztam az arcommal, felhúztam a lógó, rugalmatlan bőrt a szemhéjamon, nagyon tetszett, ahogy ettől tágabbá vált a tekintetem. Aztán elkezdtek megtalálni a szemhéjplasztikáról szóló történetek, kiderült, hogy néhány ismerősöm, barátnőm túl van már rajta és baromira elégedett az eredménnyel. Az ő ajánlásukkal találtam meg az orvost, akire végül rábíztam magam. Egy szemész doktornőt választottam, úgy gondoltam, az ő keze finomabb, mint egy plasztikai sebészé, aki másfajta, súlyosabb beavatkozásokat is végez.
Mi történt az orvosnál?
A műtétet egy konzultáció előzte meg, ahol a doktornő megbizonyosodott arról, hogy valóban szükséges és elvégezhető a felső szemhéjam korrekciója. Néhány hónappal későbbre kaptam időpontot a műtétre. A nagy napon, a férjem kísért el, jólesett a támogatása. Elfogadta a döntésemet, bár egy kicsit izgult, nem szerette volna, hogy ha a műtét után „csodálkozó” tekintetem marad örökre. Én nem féltem, azért sem, mert az ismerőseim mind azt állították, ez egy teljesen fájdalommentes, rutin beavatkozás. Semmit sem fogok érezni és másnap már élhetem az életem, úgy ahogy előtte. Hittem nekik, s ezért főleg lelkileg viselt meg a műtét. A doktornő miután megteremtette a műtéti körülményeket, filctollal berajzolta a metszési területet, majd lidocainos injekcióval érzéstelenítette. Nem esett túl jól a sok tűszúrás, de az érzéstelenítő gyorsan hatott és innentől kezdve fájdalmat nem éreztem. De a tudat és az érzet, hogy belevág a bőrömbe, kimetsz belőle egy darabot, utána öltésekkel zárja a sebet, s mindezt a szemkörnyék érzékeny területén teszi, szorongással töltött el. Szerencsére a doktornő átérezte az állapotomat és figyelemelterelés végett a műtét alatt végig beszélgetett velem. 15 percig tartott a jobb szememen a beavatkozás, kegyetlen volt a gondolat, hogy hátra van még a másik. De végül az már kevésbé volt kellemetlen, úgy látszik, hozzászoktam a helyzethez.
A műtét után
A doktornő és az asszisztens láthatták, hogy mennyire megszeppentem, felajánlották, a műtét után pihenjek egy kicsit. Az összevarrt, ragasztó csíkokkal lefedett műtéti területen a hegekből vér szivárgott, amit óvatosan vattával lehetett felitatni, nem volt szabad nyomkodni a sebet. Amikor jobban lettem, férjem hazavitt autóval és a nap hátralevő részét a kanapén töltöttem. Nem esett jól az olvasás, a filmnézés, bár csinálhattam volna, én inkább a bóbiskolást választottam. Amikor kiment az érzéstelenítő hatása, elkezdett lüktetően fájni a műtét helye, bevettem egy fájdalomcsillapítót, ami elmulasztotta. Korábban azt olvastam az interneten, hogy ajánlott az első éjszakát ülő helyzetben tölteni, hogy ne vérezzen a seb. A doktornő erre azonban csak legyintett, szerinte ez teljesen felesleges „önkínzás”. Másnapra már teljesen jól voltam, a seb még egy picit vérezgetett, de már tudtam otthon dolgozni. Egy hétig, a varratszedésig csak sötétedés után mentem ki az utcára, nem akartam, hogy az emberek lássák, mi történt velem. Most, néhány hónappal a műtét után, nagyon tetszik az eredmény, boldogan sminkelem a szemem, örülök a nyitott tekintetemnek. Még ha nem pihentem ki magam teljesen, sokkal frissebbnek tűnik az arcom reggel. Sőt, néhányan meg is jegyezték, hogy olyan üde, sugárzó vagyok. Mindez megerősít abban, hogy jól döntöttem.
