Úgy gondolom, hogy az ember közeledve a félévszázadához már simán időutazhat anélkül, hogy építene egy autót a Vissza a jövőbe film mintájára, vagy hipnotikus álomba merülne. Egyszerűen elég csak felkeresni azokat a helyeket, ahol az élete első 20-30 évében járt. Szántó Mónika vendégszerzőnk érett fejjel ezen a nyáron kiruccant Ibiza varázslatos szigetére.
Ibiza örök szerelmemmé vált, amikor úgy a húszas éveim elején, „boldog lányságom” idején, a barátnőmmel egy spontán döntés okán ott töltöttünk egy hetet, aztán a rákövetkezendő években még 3 x egy-egy hetet. Ez a mágikus kis sziget, már akkor rabul ejtett, csodálatos természeti adottságaival, türkízkék vízével, az ott élő helyiek és hippi leszármazottak színes kavalkádjával, no meg azzal, hogy a nap bármely szakában: strandon, utcán, kis- és nagy klubokban táncra perdülhetett az ember, ha ahhoz volt kedve.
Bevallom, nekem a tánc, amolyan spirituális tevékenység. Hiába múlik az idő, és sem a derekam, sem a térdem nem a régi, ha zenét hallok, egyből mozogni kezdek. Biztos sámán lehettem előző életemben, aki a tűz körül, dobszóra táncolva kérte az égiek segítségét. A tánc által számomra megszűnik a tér és az idő. Eltűnnek a gondjaim, a korom, a státuszom, a megfelelési kényszerem. Egyszerűen csak egy rezgő részecskévé válok, aki együtt lüktet az ütemmel.
Férjjel együtt vissza Ibizára
Amikor a férjem hazajött azzal a hírrel, hogy vett 2 repülőjegyet Ibizára, mert akciós volt, első hallomásra sokkos állapotba kerültem. Ibiza??? Kérdeztem némi megrökönyödéssel, de hát tudod, hogy már nem vagyok húszéves, nézz rám, el tudod képzelni, hogy bikiniben rázom a hátsómat a tengerparton?!
Ó igen, megszólalt bennem a már nem vagyok elég jó démonom, mert ugye anno a legnagyobb természetességgel éltem át az ottani flow-t. Anno 2 gyerekkel, 10 kilóval, jónéhány ránccal és ősz hajszállal kevesebbel.
Persze erre a kedves barátok és ismerősök is ráraktak pár lapáttal, amikor némi cinizmussal azt kérdezték: Ibiza? Ugye tudod, hogy az egy bulisziget.
Nos Ibizának két arca van. Igaz, minden beach klubban, étteremben non-stop DJ szolgáltatja a talp alá valót és az összes világhírű DJ nyaranta itt zenél, de van egy nagyon békés oldala is, csodálatos kis öblökkel, kristálytiszta vízzel, hangulatos óvárossal, művészekkel és érdekes emberekkel. Na de térjünk vissza az utolsó táncra.
Így táncolnak a fiatalok
Történt ugyanis, hogy úgy döntöttünk, ha már Ibiza lett nyaralásunk helyszíne, csak ki kellene próbálni egy nagyobb szórakozóhelyet. A férjemmel mi viszonylag sokat járunk ketten táncolni. Mivel mellékállásban maga is lemezlovas, szereti a modern zenét is és nagyfokú szakmai érdeklődést mutat nagynevű DJ-k fellépései iránt, így nem jelentett túl nagy kihívást az elindulás. Az ott lét viszont, annál nagyobbat. Már az gyanús lehetett volna, hogy a szórakozóhely előtt a nagyobbik fiammal közel egyidős fiatalok hemzsegtek, félig-, vagy nagyon ittas állapotban. Az mondjuk vicces történet volt, amikor a definiálatlan kordon rendszerben elküldtek minket a biztonsági őrök egy ellenőrző pontra, ahol azt nézték meg, hogy elmúltunk-e már 18 évesek😊
Mindentől függetlenül úgy voltunk vele, hogy a zene kortól, nemtől függetlenül összeköt mindenkit, és ahogy anno mi is kulturáltan el tudtunk szórakozni az idősebbekkel, így nem fog gondot okozni a közös táncikálás. A tánctér nagy volt, monumentális hang- és fénytechnikával és az ép fellépő DJ is jó zenét játszott, mi pedig egyből elkezdtünk mozogni. Alig vártam, hogy újra elérjem az ősállapotot, amikor minden megszűnik, csak én és a zene maradunk. De hiába összpontosítottam és próbálkoztam, amikor ötödszörre léptek a lábamra és valamilyen piros színű koktéllal locsolták le a fehér cipőmet, odafordultam a férjemhez és azt mondtam, hogy vagy hazaindulok, vagy előjön belőlem a nagybetűs anya és sarokba állítok pár embert, vagy hogyan viselkedjünk kulturáltan egy tánctéren, előadást tartok a körülöttem tolongó fiataloknak. Nyilván az előbbi opciót választotta, ismervén az amúgy türelmes, de ha elszakad a cérna, mindenre képes oldalamat. Miközben visszafelé sétáltunk a szálláshelyünkre furcsa érzésem támadt.
Most akkor végleg megöregedtem?
Amolyan botját rázó vénember lettem, aki csak azt tudja hajtogatni, hogy ezek a mai fiatalok nem tudnak viselkedni, és bezzeg az én időmben…..?! Látván a vívódásomat, a férjem halkan megszólalt: Itt valami nagyon nem stimmelt! A zene és a hely kiváló volt, de a közönség teljesen érdektelen. Úgy tűnt, mintha nekik nem is a zene és a tánc lenne a fontos, hogy egy turmixgép hangjára is ugyanígy vonulgattak/vonaglottak volna.
De vajon mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy régen is pont ugyanilyen volt, csak én nem voltam érzékeny rá? Vagy a rohanó világunk okozta túlzott fékevesztettség, vagy a kikapcsolódásra való képtelenség? Ebben a modern és szabadelvű világban eltűntek azok az alapvető szabályok, hogy odafigyelek a másikra?
Miközben válaszokat kerestem a férjem megfogta a kezem, átölelt és lejtett velem egy holdfény keringőt a tengermorajlás ritmusára. Ibiza újra elvarázsolt.
Egy biztos, legyen a válasz bármi, legyek bárhol és bármennyi idős én és a tánc örök kedvenc marad, mert a zene és a mozgás szeretete nem korhoz kötött dolog. A fiaimat pedig megpróbálom arra nevelni, hogy még a legnagyobb parti közepén sem feledkezzenek meg a jómodorról, mert hamar eljöhet az az idő, amikor már őket is zavarni fogja, ha a cipőjük nem ússza meg szárazon.
Ezt is olvasd el Móntól!